Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem
csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen
leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.

Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és
szabadítónk a szorongatásnak idején!

Egy zendülő szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek
a népségek.

És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással
ugrálnak reá.

Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont
ítélettel és igazsággal.

És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcseségben és
tudományban; az Úr félelme lesz kincse.

Ímé, erőseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.

Puszták az ösvények, megszünt az úton járó megszegte a frigyet, lenézte
a városokat, nem gondolt az emberrel!

Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett
Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.

Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!

Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tűz, megemészt titeket.

A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké tűzben hamvadnak el.

Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel
valók az én hatalmamat!

Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik
közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel?

A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt
nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja,
hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne
lásson:

Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja,
vize el nem fogy.

A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.

Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a
tornyok összeírója?

A gőgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó
nyelve meg nem érthető.

Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint
nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha
ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;

Sőt az Úr, a dicsőséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt,
a melyekbe nem jő evezős hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.

Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő
tart meg minket!

Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erősen, vitorlát
nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, még a sánták is
zsákmányt vetnek.

És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik,
bűnbocsánatot nyer.